/8xLueKMu5tpBmLNzZ73eWBNHycW.jpgStuart John “Dudley” Moore CBE, (Dagenham, Nagy-London, 1935. április 19. – Plainfield, New Jersey, 2002. március 27.) brit komikus, filmszínész, zongorista és zeneszerző.

 

 

“Az Oxfordi Egyetemen végzett ahol zenei ösztöndíjat kapott. A Magdalen Főiskolához tartozott. Komikus tehetsége itt mutatkozott meg az egyetem különböző színjátszó csoportjaiban. Duót alakítottak Peter Cook komikussal, és közösen sok sikeres fellépésük volt úgy színpadon, mind a televízióban.
 
Az 1960-as évektől több filmszerepe volt. Felfigyeltek rá Hollywoodban, és akkor áttelepedett Los Angelesbe. Életének nagy részében a Marina del Rey-i tengerparti villájában élt. Résztulajdonosa volt a sikeres “72 Market Street” étteremnek a szomszédos Venice negyedben. Az éttermet Liza Minnelli színésznővel és Tony Bill rendező és producerrel alapította. Moore gyakran zongorázott az étterem vendégeinek.
 
Legsikeresebb szerepei az Óvakodj a törpétől Goldie Hawn-nal, a Bombanő Julie Andrews és Bo Derek mellett, valamint az “Arthur ” című filmekben volt.
 
A zene mindig életének fontos része volt és számos zongoradarabot komponált. Filmekben is gyakran játszott zongorán.
 
Utolsó éveiben súlyos ideg- és izomfájdalmakban (Progressiv supranuclearis bénulás) szenvedett és 2002-ben New Jerseyben egy ápolási otthonban halt meg.
 
Négyszer volt házas, először Suzy Kendall-al 1968 és 1972 között, második alkalommal Tuesday Welddel 1975 és 1980 között és ebből a házasságából született Patrick fia 1976-ban. Harmadik alkalommal Brogan Lane-nel 1988 kötött házasságot amely 1991 decemberéig tartott. Negyedszer, Nicole Rothschildet vette el 1994. április 16-án.”
 
 
Filmjei:
 
2009 …Sings The Beatles
 
szereplő (angol dokumentumfilm, 60 perc, 2009)
 
 
1997
 
Hová tűnt Kevin Johnson?
 
színész (amerikai-angol vígjáték, 105 perc, 1997)
 
 
1996
 
Vidéki vakáció
 
színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 1996)
 
 
1992
 
Kend a portásra!
 
színész (amerikai-angol vígjáték, 75 perc, 1992)
 
 
1990
 
Lököttek /Crazy People/
 
színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 1990)
 
 
1988
 
Arthur 2.Jégbe hűtve /Arthur 2: On the Rocks/
 
színész (amerikai vígjáték, 108 perc, 1988)
 
 
1987
 
Apja fia
 
színész (amerikai vígjáték, 96 perc, 1987)
 
 
1987
 
Like Father Like Son
 
színész (amerikai vígjáték, 96 perc, 1987)
 
 
1985
 
Ki segít a Mikulásnak?
 
színész (amerikai-angol családi kalandfilm, 85 perc, 1985)
 
 
1984
 
Micki és Maude, avagy családból is megárt a sok
 
színész (amerikai vígjáték, 118 perc, 1984)
 
 
1984
 
Maradok hűtlen híve
 
színész (amerikai vígjáték, 96 perc, 1984)
 
 
1984
 
Legjobb védekezés
 
színész (amerikai akció-vígjáték, 94 perc, 1984)
 
 
1983
 
Romantikus komédia
 
színész (amerikai vígjáték, 103 perc, 1983)
 
 
1983
 
A szerelem bolondja
 
színész (amerikai romantikus vígjáték , 95 perc, 1983)
 
 
1982
 
Hat hét
 
színész, zeneszerző (amerikai filmdráma, 107 perc, 1982)
 
 
1981
 
Arthur
 
színész (amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 1981)
 
 
1979
 
Bombanő
 
színész (amerikai vígjáték, 145 perc, 1979)
 
 
1978
 
Óvakodj a törpétől /Foul play/
 
színész (amerikai vígjáték, 112 perc, 1978)
 
 
1978
 
A sátán kutyája
 
zeneszerző, színész, forgatókönyvíró (angol krimi, 82 perc, 1978)
 
 
1972
 
Alice Csodaországban
 
színész (angol mesefilm, 92 perc, 1972)
 
 
1969
 
Azok a csodálatos férfiak
 
színész (angol-francia-olasz vígjáték, 120 perc, 1969)
 
 
1969
 
A szoba-konyha
 
színész (angol vígjáték, 90 perc, 1969)
 
 
1967
 
Bájkeverő
 
zeneszerző, forgatókönyvíró, színész (angol romantikus vígjáték , 103 perc, 1967)

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

RSS
Follow by Email