/4a3ON8y1EbjXLY1pWfAkFRgLqga.jpgJohn Nicholas Cassavetes (New York, 1929. december 9. – Los Angeles, 1989. február 3.) görög–amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező. Innovatív kamerahasználatával, egyéni szemléletmódjával, az improvizáció bátor használatával a cinéma vérité amerikai megfelelőjét hozta létre. Ray Carney filmkritikus az „amerikai független film atyjának” nevezte.

 

Rendezései
Shadows (New York árnyai; 1959)
Too late blues (Késői blues; 1961)
A child is waiting (Gyermeki várakozás; 1963)
Faces (Arcok; 1968)
Husbands (Férjek; 1970)
Minnie and Moskowitz (Minnie & Moskowitz; 1971)
A Woman Under the Influence (Egy hatás alatt álló nő; 1974)
The Killing of a Chinese Bookie (Egy kínai bukméker meggyilkolása; 1976)
Opening Night (Premier; 1977)
Gloria (1980)
Love Streams (Szeretet-áradat; 1984)
Big Trouble (Egy kis gubanc; 1986)

Válogatott filmszerepei
Crime in the Streets (A bűn utcái; rend.: Don Siegel, 1956)
Edge of the City (A város széle; rend.: Martin Ritt, 1957)
The Killers (Gyilkosok; rend.: Don Siegel, 1964)
The Dirty Dozen (A piszkos tizenkettő; rend.: Robert Aldrich, 1967)
Rosemary’s Baby (Rosemary gyermeke; rend.: Roman Polański, 1968)
Husbands (Férjek; 1970)
Minnie and Moskowitz (Minnie & Moskowitz; 1971)
Mikey és Nicky (Mikey & Nicky; rend.: Elaine May, 1975)
Opening Night (Premier; 1978)
Fury (Őrjöngés; rend.: Brian de Palma, 1978)
The Tempest (Vihar; rend.: Paul Mazursky, 1982)
Love Streams (Szeretet-áradat; 1984)
Munkássága
Cassavetes New Yorkban született görög emigráns szülők gyermekeként. Long Islanden nőtt fel, a Colgate University és a New York Academy of Dramatic Arts hallgatója volt, aminek elvégzése után, 1950-ben színházi színészként helyezkedett el. 1953-tól kisebb filmszerepeket is kapott, az ötvenes években számos James Dean-szerű „ifjú bűnözőt” játszott. Az éppen a helyét kereső televízió is sok szereppel találta meg. A televíziós költségvetés, időbeosztás jelentette korlát nagyban befolyásolta későbbi filmkészítési stílusát.
Ebben az időben ismerte meg és vette feleségül Gena Rowlands fiatal színésznőt. Cassavetes 1956-tól New York-i workshopokban tanított színészetet; egy itteni improvizációs gyakorlat inspirálta a szerzőként és rendezőként is első filmjét, a New York árnyait (Shadows – 1960). A gyártáshoz szükséges összeget részint barátaitól, részint egy rádióműsor hallgatóitól kérte és kapta meg.
Cassavetesnek a New York árnyaihoz nem sikerült amerikai terjesztőt szereznie, ezért Európába vitte, ahol a Velencei Filmfesztiválon a Kritikusok díját nyerte el. Az európai forgalmazók az Egyesült Államokban importként mutatták be a filmet, ami ott csekély nézőszámot ért el ugyan, de felkeltette a hollywoodi stúdiók érdeklődését. Cassavetes két filmet rendezett Hollywoodnak a hatvanas években – Too Late Blues és A Child Is Waiting – de ez a találkozás csalódást jelentett. A stúdiók folytonos beavatkozása, a művészi kontroll hiánya és a munkájának állandó akadályozása elviselhetetlenné vált. Cassavetes ezt nem volt hajlandó még egyszer végigcsinálni.
A szükség hozta „stratégia” részeként népszerű filmekben vállalt szerepeket, az így szerzett bevételeit saját rendezői céljainak megvalósítására fordította. Ezzel együtt színészként sem volt átlagos: a hatvanas évek olyan kasszasikereiben nyújtott kiváló alakításokat, mint A piszkos tizenkettő (The Dirty Dozen, 1967) – az itteni játékáért a legjobb mellékszereplő Oscar-díjára jelölték – vagy a Roman Polański rendezte Rosemary gyermeke (Rosemary’s Baby – 1968).
A következő önálló munkája az Arcok (Faces, 1968) volt, ami már későbbi témáit vetítette előre. Egy külvárosi pár felbomlóban levő házasságát bemutató filmben felesége, Gena Rowlands játszotta a főszerepet. Cassavetes kamerája könyörtelenül mutatja meg az egymástól egyre inkább eltávolodó házaspár és szeretőik kicsinyességét és érzelmi kapzsiságát, de közös történetük pátosza a film végére váratlanul méltóságteljes fordulatot vesz. Az Arcok szakmai és közönségsiker volt, két kategóriában is jelölték Oscar-díjra (legjobb férfi és női mellékszereplő).
Az Arcok után Cassavetes jobban koncentrálhatott a rendezői munkásságára. Ekkorra már elegendő ereje és befolyása volt ahhoz, hogy a stúdió-rendszerben dolgozva meg tudja őrizni a munkái fölötti teljes ellenőrzést. A Férjek (Husbands, 1970) című filmben Peter Falk és Ben Gazzara társaságában maga Cassavetes az egyik főszereplő – három, a házasság hétköznapi, piti gondjai elől menekülő férfit alakítanak. A hetvenes évek következő filmje a Minnie és Moskovitz (Minnie and Moskovitz, 1971), egy félrevezetett, a szerelmet kereső fiatal nő története. A főszerepben itt is Rowlands, egy kisebb szerepben Cassavetes anyja, Katherine is felbukkan.
Az Egy hatás alatt álló nő-ben (A Woman Under The Influence, 1974) Rowlands egy furcsa, hóbortos nőt alakít, amint kétségbeesve próbál a valóságban megkapaszkodni. A férjét Peter Falk játssza, ő az, aki megpróbálja megőrizni a normalitás látszatát, de végül meghozza a nehéz döntést, és feleségét egy pszichiátriára bízza. A karakterek apró rezdüléseit, az erkölcsi dilemmákat a szürke finom árnyalataival festi meg a rendező. A feleség viselkedése bár zavarja és nyugtalanítja a környezetét, de nem feltétlenül mondható veszélyesnek vagy labilisnak. Rowlands teljes értékű alkotótárs: Mabel alakját gazdagon és energikusan formálja meg; alakításáért a Legjobb színésznő, míg Cassavetest a Legjobb rendező díjára jelölték.
Az Egy kínai bukméker meggyilkolása (The Killing of a Chinese Bookie, 1976) legalább annyira a férfi története, amennyire a korábbi film a nő-ről szólt. Ben Gazzara alakítja Cosmo Vitellit, egy kisebb sztriptízbár megszállott szerencsejátékos tulajdonosát, akit gengszterek – adóssága fejében – gyilkosságra kényszerítenek. Félelme és bizonytalansága miatt Vitelli becsap barátot és ellenséget egyaránt.
A Premier (Opening Night) a színészettel, és magával a színészmesterséggel foglalkozik. A főszereplő ismét Gena Rowlands, társai Cassavetes, Ben Gazzara és az utolsó filmszerepét játszó Joan Blondell. A film Myrtle Gordon idősödő színésznő belső válságát mutatja be. A magány, a felszínes, szeretetlen munkahelyi légkör, az öregedés, az ember helyett a “híres színész”-nek szóló gesztusok – majd egy rajongó a szeme előtt lezajló halálos balesete vezetik végül az alkoholhoz, hallucinációkhoz. Végül a színpadon – privát életének tapasztalatait segítségül hívva – sikerül megszabadulnia a démonaitól. A kritikusok kiemelték, hogy Cassavetes szinte determinálva volt ennek a filmnek az elkészítésére, lévén, hogy igen mélyen érintve volt a témában. Laurence Gavron szerint Cassavetes éveken át dolgozott a forgatókönyvön, folyamatosan foglalkoztatta a téma. A film gazdaságilag kudarc lett, több mint másfél millió dollárt emésztett fel egy év alatt. Az első változat több mint öt óra hosszú volt, Amerikában csak a végső változat jelent meg.
Cassavetes tovább dolgozott a nyolcvanas években, de az alkohollal való problémái már éreztették hatásukat. A Gloria (1980) egy szokványosabb krimi Rowlands főszereplésével, a Szeretetáradatban (Love Streams, 1984) Cassavetes a frissen elvált nővéréből felé áradó szeretet és ragaszkodás súlya alatt nyögő idősödő nőcsábászt játssza. Utolsó munkáját, a Kis gubancot (Big Trouble, 1986) kényszer szülte: szívességből vette át a rendezést egy fiatalabb kollégájától. A film Cassavetes szavaival „kész tragédia”. Nagyon fájt neki a tudat, hogy betegsége miatt ez lesz a hattyúdala.
Cassavetes ellenállhatatlan, magával ragadó személyiség volt. A filmkészítésért élt, kollégáit és magát is ennek a folyamatnak áldozta fel. Az intenzív életnek megvolt az ára: hosszú évek alkoholizmusa után májzsugorodásban halt meg 1989-ben, a 60. születésnapját nem érhette meg.
Felesége, Gena Rowlands azóta is játszik, fia, Nick Cassavetes apja nyomdokain haladva színész és rendező, 1997-ben apja forgatókönyvéből készítette a Életem szerelme című filmet, 2004-ben pedig a Szerelmünk lapjait rendezte.
Az improvizációról
Rowlands szerint Cassavetes filmjeiben gyakran félreértik az improvizáció szerepét. Bár Cassavetes nem csak hagyta, de bátorította is színészeit a rögtönzésre, az viszont csak nagyon ritkán fordult elő, hogy teljes jelenetek improvizáció eredményeként születtek volna. A jellemző inkább az volt, hogy a színészek a próbákon a rendező vázlatai alapján kezdtek rögtönözni, Cassavetes aztán ezek alapján írta át az adott jelenetet.
FavoriteLoadingAdd to favorites
Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]
Mozigepesz

By Mozigepesz

Egy lélek a mátrixból....

Vélemény, hozzászólás?