/pA2Mc0pUzrRR4HxLQN7R1F0Xzsh.jpgLatinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.): magyar színész.
A „színészkirály”
Filmszerepek
Számos filmben szerepelt, először 1959-ben a Gyalog a mennyországban.
 
* Ki látott engem? (1977)
 
* Az ötödik pecsét (1976)
 
* Ballagó idő (1976) ….
 
* Amerikai anzix (1975)
* A Pendragon legenda (1974)
 
* 141 perc a befejezetlen mondatból (1974)
 
* A dunai hajós (1974)
* A magyar ugaron (1973)
* És mégis mozog a föld (1973)
* III. Richard Buckingham herceg
* Volt egyszer egy család (1972)
* Csárdáskirálynő (1971)
* Szindbád (1971)
* A legszebb férfikor (1971)
 
* Szerelmi álmok (1970)
 
* Utazás a koponyám körül (1970)
* Isten hozta őrnagy úr (1969)
 
* Az alvilág professzora (1969)
 
* Alfa Romeó és Júlia (1969)
* Az örökös (1969)
 
* Hazai pálya (1969)
 
* Komédia a tetőn (1969) (TV)
* A Nagy kék jelzés (1969)
 
* Régi nyár (1969) (TV)
* Kártyavár (1968) …. Dr.Bán
* Falak (1968)
* Egri csillagok (1968)
 
* Csend és kiáltás (1967)
* Mocorgó (1967)
* Egy szerelem három éjszakája (1967)
* Fiúk a térről (1967)
* Tanulmány a nőkről (1967)
* Keresztelő (1967)
* Kárpáthy Zoltán (1966)
 
* Aranysárkány (1966)
 
* És akkor a pasas… (1966)
 
* Interferencia (1966)
 
* Hideg napok (1966)
 
* Egy magyar nábob (1966)
* Minden kezdet nehéz (1966)
* Az orvos halála (1966)
* Sok hűség semmiért (1966)
* Fény a redőny mögött (1965)
 
* Iszony (1965)
 
* Sellő a pecsétgyűrűn I.-II. (1965)
 
* Szegénylegények (1965)
* Az Aranyfej
 
* Karambol (1964)
* Fotó Háber (1963)
* Oldás és kötés (1963)
 
* Pacsirta (1963)
* Az aranyember (1962)
 
* Kertes házak utcája (1962)
 
* Gyalog a mennyországba (1959)
 
 
 
Kitüntetései
 
* (1966) – Jászai Mari-díj
 
* (1970) – Balázs Béla-díj
 
* (1975) – érdemes művész
 
* (1990) – Kossuth-díj (posztumusz)
 
Egyéb
A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja még születése előtt elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.
Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett és ahol abban az időszakban szokás volt.Ruttkai Évával való együttléte mellett, egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.
Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja”, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazássokkal szemben, melyek gyakran érték.
Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III./3-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.
Életrajz
A színésszé válás útján
1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, “éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlaghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsörs köröket, befejezetlen görbéket.””- vallja. Hatévesen iratkozott be a Damjanich utcai elemi iskolába, majd 1949-ben érettségizett a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. 1952-ig “bizonyos koráramlat” folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez. Mindeközben 1951-től már NBI-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek, és már Márkus László mellett dolgozhat. A Csokonai Színházban Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című darabjával kezdi munkásságát.
 
1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, erre még Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése sem nyújtott megbízható választ.
 
Tragikus halála
1976-ban egy alkalommal bement a Mikroszkóp Szinházba, hogy megnézzen egy előadást. Akkor Komlós János volt ott az igazgató.
Komlós így szólt Latinovitshoz “Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt, mint a híres színészt, vagy a legidősebb Gundel-unokát?” Erre Latinovits ezt válaszolta: “Én sem tudom, hogy feleljek Önnek, mint egykori ÁVO-s tisztnek, vagy a szegedi rabbi fiának?!”
Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna egy másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson “véletlen” baleset történt-e vele vagy öngyilkos lett.
1976 június 6-án vasárnap, – akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok – mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházmûvészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betûkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban. Az egyenszöveg ez volt: “Latinovits Zoltán érdemes mûvész 45 éves korában – hosszan tartó, súlyos betegség után – véget vetett életének. A mai magyar színházmûvészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetésérôl később történik intézkedés.”
 
Pályájának alakulása
 
* 1959-től kezdve egészen haláláig filmez.
* 1959-1961. Miskolci Nemzeti Színház.
 
* 1961-1962. Debreceni Csokonai Színház.
 
* 1962-1966. Vígszínház. Első ottani szerepe ismét a Játék a kastélyban. Legnagyobb sikere talán Shakespeare Rómeó és Júliája volt, melyet 1963 januárjában mutattak be. Júlia Ruttkai Éva volt.
* 1966-1968. Thália Színház. Benne: Örkény István: Tóték.
* 1969-1971. Vígszínház.
 
Ezután gyakorlatilag pesti bojkottra ítélték. Haláláig már csak vidéken játszhatott a Veszprémi Petőfi Színházban.
 
 
 
Szerepei
Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte. Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála(Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Németh László Győzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt. Bár a színházi színész-létet sokkal előbbre sorolta, a magyar filmművészet számára is maradandót alkotott: először Krisztyán Tódorként az 1962-es Aranyember-feldolgozásban, majd a Pacsirta, a Szegénylegények, az Alfa Rómeó és Júlia, a Szindbád, A Pendragon legenda, Az ötödik pecsét szerepeiben. Az Utazás a koponyám körül filmadaptációjáért a San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfiszínésznek járó díját vihette haza.
Latinovits, az előadóművész
Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset. Színészként a magyar előadóművészet talán legnagyobb alakjává vált. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és más költők verseinek ihletett előadójaként összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonján senki máshoz sem fogható művészi elevenséggel élte meg a magyar sors minden aspektusát. “Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli.” – vallotta. Újfajta látásmódjával szakított az egyoldalú, távolságtartó versmondói stílussal, és ezerárnyalatú, hajlékony előadóművészetével hű folytatója lett Ascher Oszkár és Egressy Gábor versmondói munkásságának. Szavalatainak hangulata, csengő-bongó rímei előre kimunkált hangsúlyozással és artikulációval párosultak.
Latinovits, a magánember
Összeférhetetlennek, “rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban – a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben – nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe “ellenfeleivel.” Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.
Latinovits Zoltán Balatonszemesen hunyt el, midőn késő délutáni sétája alkalmával a megérkező személyvonat kerekei halálra gázolták. Halálát – a médiában megjelent szenzációhajhász cikksorozatok álközleményeit cáfolandó – baleset okozta, amint azt igen nyomós bizonyítékok is alátámaszthatják. Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés Gyula Búcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott.
FavoriteLoadingAdd to favorites
Click to rate this post!
[Total: 0 Average: 0]
Mozigepesz

By Mozigepesz

Egy lélek a mátrixból....

Vélemény, hozzászólás?